Vendég: Álláspontom szerint a minimálbért azért lenne szükséges megadóztatni, mert ...

Műsorvezető: Elnézést, hogy közbevágok, de ennek szükségességét sokan vitatják, nem?

Vendég: Lehet, de nekem vannak érveim, például ...

Műsorvezető: Ezek szerint az ellenzőknek nincsenek éreik?

Vendég: Bizonyára vannak, de hadd mondjam el az enyémeket ...

Műsorvezető: Persze, persze, de inkább arról kérdezném, hogy volna ennek politikai realitása?

Stb.

Ismerős jelenet, hogy a riportalanynak, akit feltehetően azért hívtak meg, hogy elmondja azt, amit az adott témáról gondol, talán abból kiindulva, hogy valaki kiváncsi rá, esélye sincsen viszonylag összefüggő (mondjuk 3 mondatból álló) érvelést előadni, sőt, egyetlen mondatosat se, mert a műsorvezető abban a pillanatban közbekérdez, amikor valami érdekes hangozhatna el?

Minél izgalmasabb a gondolat, és minél jámborabb a kérdezett, a műsorvezető annál kiméletlenebbül gyilkol meg előre felírt és oda nem illő kérdéseivel egy beszélgetést.

Kivéve, ha radikális, funadamntalista, szélsőjobbos politikussal találkozik. Akkor hallgat. Mondhat az illető bármit helyben, a műsorvezetőnek nincs ellenvetése. Mondhat a pártja stúdión kívül bármit, a műsorvezető nem szembesít. Csurka, Torgyán, Morvai - a riporter kapitulál.

A mai Napkeltében Morvai magunkfajta Krisztinának annyira kellett megküzdenie a műsorvezetővel, mint géppuskának a papírlappal, a Süveges névre hallgató mikrofonállvány mindössze annyit kérdezett: Mi különbözteti meg a Miépet és a Jobbikot, mert annál biztos több, hogy Ön vonzóbb, mint Csurka István?

És e bájos évődés után indulhatott a pergőtűz, ment a Magyarország a magyaroké a köztévén, (feltűnt, hogy ez a nő beszéd közben is mosolyog, mint Joker?) és a tehetetlen újságíró csak hagyta, és hagyta, amíg az ideje le nem járt. Ahogy a köztársaságé.